2017. évi közhasznúsági jelentés
2017. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Tartalmi beszámoló:
Az Alapítványt 2017. év decemberében jegyezte be a bíróság.
A magánszemélyektől érkezett tárgyi adományokat szervezetünk örömmel fogadta.
Az alapítvány saját forrásából is végrehajtott beszerzést. Ez praktikusan élelmiszerüzletben történő mosószer, mosópor és szaloncukor megvásárlását jelentette. Ezt adományként – egyéb cikkek mellett – az alapítványunk által támogatott, III. kerületben működő, Jó Pásztor Anyaotthonnak vittük el.
Előzetes igényfelmérést követően az Anyaotthon kapott továbbá fogkrémet, teafiltert, gabonapelyhet, savanyúságot, gyerekpelenkát, babahordozót, gyerekruhát és játékot. A rászorulók megsegítésére Budapest két kerületében (XIV. és XXI.) a védőnői szolgálat közreműködésével került sor. A gyakorlatban oly módon történt, hogy a Csepelen működő Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Védőnői Szolgálatának székhelyére vittük el a szervezet adományát. Itt gyermekruhával és játékkal segítettük a rászorulókat.
A XIV. kerületben a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Védőnői Szolgálatának valamennyi - összesen négy - telephelyére elszállítottuk adományunkat. Szállítmányunk tartalmazott 30 banános karton gyerek és felnőtt ruhát, 5 karton gyerekjátékot, valamint 5 zsák gyerekcipőt.
Segítő tevékenységünket jelenleg is folytatjuk.
Budapest, 2018. április 11.
dr. Orosz Tamás (a kuratórium elnöke)
Záradék: E közhasznúsági jelentést a kuratórium egyhangú döntéssel, 3 igen szavazattal a kuratórium 2018. április 18. napján megtartott ülésén elfogadta.